Friss hírek

A Boltív-Bau Kft-nél 2022. június 30-án lezárult a GINOP-1.2.9-20 Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása című felhívás keretében megvalósított projekt. A Kft. 42,6 M forint vissza nem térítendő támogatást nyert GINOP-1.2.9-20-2021-00108 azonosító számon. Az „Új eszközök beszerzése és a tervezői iroda bővítése a Boltív-Bau Kft-nél” című projekt az Európai Unió vissza nem térítendő támogatásával valósult meg, a Széchenyi 2020 program keretében.
„A 38. Régi Zenei Napokon élvezze úgy a zenét, mintha a Napkirály idejében a Versailles-i palota kápolnájában ülne, hiszen a Filharmónia Magyarország fesztiváljának középpontjában idén a francia barokk zene áll, az esemény a Versailles-i Barokk Zenei Központ társrendezésével valósul meg.” - invitálja a nagyérdeműt a Régi Zenei Napokra Szamosi Szabolcs, a Filharmónia ügyvezető igazgatója.
Már csak két nap és kezdődik a tizedik Bánkitó! A négynapos fesztiválra az időjósok kíméletlen meleget jósolnak, így érdemes naptejjel és fürdőruhával érkezni. Több minihelyszínnel is újít a fesztivál, például a tó partjára érkező Nagyszünettel, ahol akusztikus koncertek is lesznek a vizes-napos chill-zóna mellett, vagy az erdei Mocsárral, ahol a magyar underground legmélyebb merítése játszik. A zene, színház és képzőművészet mellé pedig idén is hazánk legfontosabb civil szervezetei érkeznek a Bánkitóra, akik ráadásul minden megvett sör után támogatást kapnak, amit a Bánkitó - Bánk SE - Erste Bank közös jótékonysági futóversenyének keretében osztunk szét.
Szállásajánló

A vendégház építése 2018-ban kezdődött egy mezőgazdasági vállalkozóknak kiírt pályázat segítségével, az építkezés 2020-ban fejeződött be, a vendégház ezen év októberében nyitotta meg kapuit.
Gazdaságunk határos a Duna-Ipoly Nemzeti Park legértékesebb börzsönyi területeivel, területünkről északi irányban gyönyörű kilátás nyílik a Börzsöny vonulataira, déli irányban a Naszály és a Cserhát tűnik fel, a természetszerető turistákat mindig is vonzotta ez a festői környezet.

A falu végén egy csendes utcában helyezkedik el rusztikus, hangulatos vendégházunk. Hagyományos magyar stílusban épült, de minden modern kényelmi elvárásnak megfelel.
A házban 2 hálószoba található kettő egyszemélyes ággyal felszerelve, illetve a nappaliban egy egyszemélyes ágy és egy kétszemélyessé bővíthető fotelágy is rendelkezésre áll. Igény esetén egy extra matrac is elhelyezhető. Ebből kifolyólag a ház 8 vendég számára is ideális.