Peak Car?

2016, Október 1 - 16:18

A 2000-es évek első évtizedének egyik legtúltoltabb elmélete a Peak Oil volt. Ez azt mondta hogy egyre kevesebb olajat fogunk tudni kitermelni, a könnyen kitermelhető készletek már kimerültek, egyre csökkenni fog az olajkitermelés (az első verzió szerint USA-ban, a második szerint már az egész világra igaz lesz ez), és ebből következett hogy az olajárakban a határ a csillagos ég. Akkor 100 dollár körül volt az olaj ára, ma 50 se, és a folyamatos contango miatt aki az olajárak emelkedésében hitt az elmúlt években az ingét-gatyáját elbukta.

A Peak Oil helyett azonban sokkal érdekesebb és mindennapjainkra kiható lehet a Peak Car, azaz, hogy az autók száma tetőzni fog, és elkezd csökkenni. Valószínűleg ez elsőre csak a fejlett világra lesz igaz, de számos hatása lesz.

A fejlett világ lakosságnövekedése egyrészt megállt, másrészt a fiatalok egyre később és kevesebben szereznek jogosítványt, tehát az autók száma nagyon nem fog nőni, ám a fő érv a Peak Car mellett az önvezető autók elterjedése. Nem tudjuk, hogy ez mikor fog tényleg megvalósulni, de amikor igen, az teljesen átrajzolja a városi életet és ingatlanpiacot is. Az autóink ugyanis az idő nagy részében, minimum 80-90%-ban kihasználatlanul állnak. Azonban ha egy gombnyomással lehetne hívni egy önvezető autót (á lá Uber, csak sofőr nélkül!), ami a városon belül bárhova elvisz, akkor a legtöbb autóra nem lesz szükség. Sőt, a gyerekek reggeli-esti iskolai szállítása is felejtőssé válna. Ha például egy ilyen önvezető autó 10 millió forintba kerülne, és évi 100 000 kilométert tenne meg, mondjuk éves 2 millió forintos fenntartási költség (informatikai rendszer, szervizelés, stb.) mellett, akkor az üzemeltetés költsége 20 millió forint lenne 500 000 kilométerre (ötéves üzemeléssel számolva). Ez 40 Ft/km. Ehhez jönne az üzemanyag. Jelenleg a tesla 85kwh-s akkumulátorral állítólag 300-350 km-t tud megtenni, 85 kwh áram pedig cca 3000 Ft, azaz mondjuk 10 Ft/km.

Így az önvezető autók szállítási költsége a felhasználók számára várhatóan a profittartalmat beleszámítva sem lesz több 60-70 Ft/km-nél. Ilyen árak mellett a legtöbb ember aki ma autót tart nem fog, mert egyszerűen nem éri meg. Ez azt is jelenti, hogy az önvezető autók kihasználtsága jobb lesz, mint ma az autók összességét tekintve, tehát sokkal kevesebb autó lesz a városokban. Mit kezdünk vajon majd akkor a sok garázzsal és parkolóval amelyekkel tele vannak a városok? Mi lesz a parkolóházakkal? Milyen hatása lesz ennek az ingatlanpiacra?

A legegyértelműbb az, hogy a belvárosok még inkább felértékelődnek, a bűz, zaj és sok parkoló autó helyett sokkal csendesebb, jobb levegőjű, szellősebb, élhetőbb lesz a belváros. 20-30 éves távon ehhez szinte nem fért kétség. Nagyobb kérdés, hogy mihez fogunk kezdeni a kiürülő parkolókkal (plázák, irodaházak, lakóházak alatt)? Fogalmam sincs, de biztos jelentős értékvesztést fognak elszenvedni. 10-20 éves távon tuti nem fektetnék garázsba. És ha kevesebb autó lesz, akkor természetesen autógyártóba és taxiscégbe sem...